szeptember 2.
Mennyi minden fér egy napba! Elintéztem a könyvelőt, voltam a Szerzői Jogvédőben, elvittem Esztert az APEH-be vitatkozni, az állatorvosnál kiszedettük Alcsi füléből a toklászt (szegény azóta is kóvályog, mert egy kicsit bebódították), vásároltunk, leszedtem a körtefát, mert már letörni készültek ágai a nehéz súly alatt, átfestettem a kerti korlátokat és egyéb fafelületeket, így a tél előtt, lepermeteztem az orgonabokrot, mert valami fehér penész eszi, most este negyed hét van, és még vannak terveim. Ez az én tempóm. Ilyenkor érzem, hogy jogom van egy levegőt szívni az emberiséggel.
Égi házam ideki
Égből házat építettem. Ugye, szép?
szeptember 1.
Szörényi Levente, a zseniális zeneszerző és énekes, 1984 decemberében öt egymás utáni estén töltötte meg a Budapest Sportcsarnokot. Búcsúzott a színpadtól, búcsúzott a közönségtől. Akik ott voltak, azért fizették ki a borsos jegyárat, mert azt hitték, most láthatják utoljára színpadon ezt a nagyszerű zenészt. Azóta már hozzászoktam, és meg sem lepődöm, ha újra közönség elé lép, annyiszor jelent meg mégis, de hát örülni kell ennek, hiszen neki a színpadon a helye. Most meg mit hallok? Hogy decemberben a Sportarénában búcsúzik el a közönségtől. Megint? De a jézusmáriáját már! Miért van szükség erre az állandó búcsúzkodásra? Nem telne meg a ház, ha csak úgy egyszerűen kiírnák, hogy fellép: Szörényi Levente? De igen, megtelne. És akkor az az ember, aki miatt ezt a pályát választottam, fiatal korom idolja, az utolérhetetlen, korszakteremtő zseni nem csinálna magából hazug disznót, csalót, szélhámost. "Sajnálom, hogy így esett."
augusztus 31.
Megint a fekete ruhám, megint temetés. Bodor Béla. Nekem csak Sire. Ezen a néven ismertem meg 1970-ben. Szőr. Tizenhét évesek voltunk, és nagyon szerettük volna megnyerni a Ki-Mit-Tud-ot a zenekarunkkal. Amikor készültünk a kerületi elődöntőre, elhatároztuk, az a mondás, hogy "most, vagy soha" egy ostobaság. Úgy vágtunk bele: most, vagy máskor. Mindjárt az első rostán kiestünk, de ez a találmányunk segített túlélni a csapást, sőt, megmaradt, mint köszönés. Azóta is, negyven év után is, ha találkoztunk, úgy köszöntünk egymásnak: most, vagy máskor! És én ezt még most is komolyan gondolom. Igaz, elmúlt belőle a "most". Úgy lehetne módosítani: ha nem most, hát máskor. Legközelebb.
augusztus 30,
Fáradt vagyok, álmos vagyok, rossz kedvű, hideg ősz van, nincs kedvem blogot írni. Bocs.
augusztus 29.
Reggeli: kolbászos rántotta, öt tojásból. Szép hamar meg lehetne itt hízni. Fél tizenegykor újra Hagyma buszában ültünk. Hagyma szállít bennünket már huszonnegyedik éve. Vele is egyidősek vagyunk, mint Krafttal, a hangmérnökünkkel. Mintha kötelékben ugrottunk volna ki a túlvilági repülőgépből. Az út visszafelé is éppen olyan hosszú volt, mint odafelé. És rendkívül érdekes. Az ember három percenként elhalad valami olyasmi mellett, amiből regényt lehetne írni. Ide most csak annyi kívánkozik, hogy elképesztő az a züllés, ami a falvakban eladásra kitett árukban mutatkozik meg. Régebben szép, hagyományos fa és cserép használati eszközök voltak ezek. Mára az egész olyan, mint egy ócska zsibvásár, made in China. Kék, zöld és sárga kis kecskék (vagy kutyák) műanyagból, meztelen nős törülközők, strandlabdák, műanyag gólyák. Borzalmas. Az imádkozó Szűzanya színesre pingált szobrának válláig érnek a körülötte álldogáló kertitörpék. Ha majd egyszer megépül az autópálya, ezeket már nem látja az utazó, és titokban marad, milyen gyorsan elveszíthető az önazonosság, a hagyomány, a tartás, az évszázadok alatt összesűrűsödött minőség. Amit Trianon óta őriztek és ápoltak, két évtized gazdasági kényszere és a fogyasztói társadalom javai utáni vágy letépte róluk. Szomorú látvány. Készülhetne már az az autópálya. Éjfél után értünk Pestre.
augusztus 28.
Hajnali - sőt éjjeli - fél egykor találkoztunk, és indulás Erdélybe. A KFT zenekar még csak egyszer koncertezett arrafelé. Ez lesz a második. Déli fél kettőkor értünk Kézdivásárhelyre. Elgörbülve, összetörve, gyűrötten, ledarálva, bepanírozva. Négy szelet rántott hús, amit egy maratoni futó a cipőjébe rejtve csempészett be magával az országba. Szerencsére volt két óránk, hogy álomba merülve alaposan kipihenjük magunkat, de aztán színpad. Ilyenkor nem az a legnagyobb feladat, hogy égő szemgolyókkal, de ébren maradni koncert közben, hanem az, ami a hangszálakkal való tornamutatványt jelenti. Ennyi utazás, nemalvás után lógnak, mint a megereszkedett szárítókötelek. Másfél oktávval lejjebb van a beszédhangom, mint a szokásos. Óvatosan kell dalra fakadni, mert könnyen elszakadhatnak. Dalra fakadtunk. A színpad a főtéren állt, a sokadalom ehetett-ihatott, és csodálkozhatott ezen a fura zenekaron, amelyik verseket szaval, és mindenféle képtelenségről énekel. Amikor 1990-ben elvékonyodott a határ Erdély felé, mi éppen szünetet jelentettünk be. Mire újra játszani kezdtünk, már felnőtt egy nemzedék, és minket nem igazán ismertek odaát. Nekik egészen új zenekar vagyunk. Nem kezdenek ugrálni, ha elkezdődik az Afrika. Azért azt, hogy "na, milyen volt Afrika?" szépen kiabálták. Koncert után vacsorázás, röhögés. Mások pálinkát is ittak, én a fáradtság miatt egyetlen sörtől becsiccsentettem. Azért arra még emlékszem, ahogy benyomok kilenc-tíz szilvásgombócot. Az a gyengém.
augusztus 27.
Három hete Chilében beszakadt egy bánya. Most megtaláltak egy csapatnyi bányászt, akik valahol hétszáz méter mélyen rekedtek, de élnek. Kiderült, négy hónapba telik, mire egy hatvan centi átmérőjű kürtőt kiásva a felszínre hozhatják őket. Most egy vékony csövön át kapnak élelmet és vizet. Eszterrel belegondoltunk, és megállapítottuk, ebbe bele se lehet gondolni. Aztán eszünkbe jutott, Hollywoodban már biztosan írják a forgatókönyvet. Eszter szerint, mire feljönnek, csak hazamennek átöltözni, és már mehetnek is a moziba, hogy megnézzék a filmet - róluk. És Oscar!
Nap közben még barnított rajtam a késő-nyári napsütés, aztán estére szürke, elhízott lovakon belovagolt a Dunakanyarba az ősz. Hideg eső esik. És én ma nem fekszem le.
augusztus 26.
Az élet egy tengetős hangszer. Ma szépen tengettem, itt a Duna partján, ahová sorsom varázsolt. Egy gondosan felhangolt hangszer csak szép hangokat képes kiadni magából. Történetesen a hangolásnak azt a formáját választottam, hogy nyestem és nyirbáltam, gereblyéztem és cipekedtem, húzkodtam és metszettem egész délelőtt. Délben nagy séta Alcsival. Gizmó is jött, de ő mostanában már rendre lerövidíti a sétákat. Egy darabig kocog mellettünk, aztán valami fontos szag miatt lecövekel egy fűcsomó mellett, és annyi elég is neki az izgalmakból. Délután jött egy szerelő a konyhai csap miatt, és kedvesen megszerelte. Mintha ez olyan természetes lenne. Utána befejeztem a forgatókönyvemből írt regényemből írt forgatókönyv háromszázadik változatát, és elküldtem az illetékeseknek. Jó ezzel piszmogni. Aki egy jóízűt piszmog, nem riasztja azt a szmog. Eszter valami kecskesajtot tálalt fel a vacsorához, amelynek nagyon jól álltak az alkonyati fények. Erősen gondolkodom, milyen dalt is írjak Koncz Zsuzsának. Vajon változott-e az elmúlt tizenegy év során? És vajon én változtam-e? Biztos. És ezek a változások közelebb vittek bennünket egymáshoz? Vagy távolabb?
augusztus 25.
Vannak elképesztően ráérős kedvű emberek. Valaki fogta az egyik Baba Yagának írt dalomat, és megtalálta hozzá Spielberg "Mesterséges értelem" című filmjét. Annak is egy olyan részletét, ahol hosszan csak látvány van, párbeszéd nincs. Úgy tette alá a zenét, hogy az megdöbbentően egyezik a képek dramaturgiájával, de sokszor magával az énekelt szöveggel is. Azért nagy élmény ez nekem, mert a két, egymástól térben, időben és szándékban oly távoli dolog harmóniája a világ felépítésének rendjét, a mögöttes erők összeműködésének bizonyítékát jelenti. Ha a világ véletlenül összetorlódott porkeleg volna, ilyesmi nem történhetne meg. Semmi nem hasonlíthatna egy másik dologra, és nem léteznének rímek sem. Az, hogy egy film és egy tőle függetlenül készült dal ennyire szépen simuljon egymáshoz, azt mutatja, a keletkezések láthatatlan erővonalak mentén történnek. A dalt én írom ugyan, de nem válhatok függetlenné attól a folyamtól, amelynek vízcseppje vagyok. És amely szélesen hömpölyög az óceán felé.
augusztus 24.
Ez a Susulyka, akit csak néhány hónappal ezelőtt ismertem meg, de máris nagyon közeli barátomnak érzek, a múltkor hozott egy üveg bort, amin a dugó viasszal volt leöntve, és az üveg oldalkán ezüst tollal, kézírással tüntették fel, mi van belül. Ma este a vacsorához kinyitottuk. Két kis pohár után úgy a fejembe szállt, mintha egy egész üveggel ittam volna meg. Szinte dalolni támadt kedvem! "Én úgy szeretek részeg lenni, mert nékem akkor nem fáj semmi, de semmi, de semmi se fáj..." Pedig részeg nem vagyok. Lehet, hogy tán ittam, lehet, hogy tán torgok.. de részeg nem vagyok. Ezt Latabár Kálmán mondta egy remek jelenetben valahol. Én meg kellemesen szédülök, és bárhová nézek, minden rózsaszín. Erről jut eszembe egy versikém.
Fityinges vers
Ha fityingből egy van,
az nem túl nagy summa,
csak egy lufit veszel –
és nem maradt semmi.
Ha fityinged kettő,
vehetsz egy kis halat,
de éhes pocakod
nem érez majd hálát.
Ha fityinged három,
felülhetsz egy lóra,
de azt, hogy lepottyansz,
megmondom előre.
ha fityingből sok van,
az élet rózsaszín,
autó repít téged,
nem pedig rőzseszán.
De bármennyi pénzt is
szorongathat kezed,
szépséghez vagy észhez
attól nem lesz közöd.
Felhívom én most már ezt a Susulykát, hogy mi ez a bor, amit hozott!
augusztus 23.
Ma két különös találkozóm is volt. Az egyiket el is mesélhetem. Az nem titok. Hogyan is maradhatna titokban, amikor arról van szó, hogy egy újságcikk készül megjelenni. Írja: Vámos Miklós. Ő azt találta ki, hogy páros interjúkat készít olyan emberekkel, akiknek van valamilyen érdekes viszonyuk egymáshoz. Most Koncz Zsuzsát és engem választott riportalanynak. Dél felé beállítottam Zsuzsához, tizenegy év szünet után, egy szál sárga rózsával. Miklós már ott volt. Zsuzsa, még mielőtt belekezdtünk volna az interjúba, azzal lepett meg, hogy nemsokára új lemeze lesz, a harminchetedik, és szeretné, ha azon tőlem is szerepelne dal. Szívesen tudakoltam volna, hogy milyen hangszerelésre, milyen stílusra gondol, mi a határidő, de Miklós szigorú volt, és elkezdtük a beszélgetést. Oldottan folyt a szó, a hangulat olyan volt, mint régen. Talán ez volt az értelme ennek a tizenegy évnek. Hogy ne másmilyen legyen a hangulat, hanem csak éppen olyan. Amilyenben az a sok közös dal született, amilyenben a sok közös utazás és koncert zajlott. Amikor Miklós megkapta a választ legutolsó kérdésére is, még maradtunk egy keveset. Jól éreztem magam. Szeretem, amikor a dolgok rendeződnek. Az autómba ülve máris azon járt az eszem, milyen legyen az a dal. Vagy dalok? Meglátjuk.
Aztán elindultam a másik találkozóra. Remélem, az sem marad sokáig titokban.
augusztus 22.
Még hozzáhümmögnék a tegnapihoz. Aki útba akar igazítani egy nem odavalósit, annak rendelkeznie kell egy különleges képességgel. Bele kell tudnia képzelni magát egy olyan ember helyébe, aki nem ő. Ez az, amit Tournier főhőse elveszít a Péntek, avagy a Csendes Óceán végvidéke című könyvében. De neki eredetileg megvolt! A magány tépte ki belőle. Sajnos úgy néz ki, mi, itt e hazában nagyon magányosak lehetünk. Az empátia, tehát a másik szemszögének használata nem az erősségünk. Erre a problémára vezetem vissza azt, hogy nem tudunk közlekedni, és azt is, hogy nem tudunk focizni. Ezekhez is ugyanaz kéne. Én itt vagyok, de vajon hol vannak a többiek, és mit gondolnak a közeljövőről? Ehhez egy pillanatra el kéne engedni az "én"-t és átülni a "te"-be. Nálunk azonban sokan úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak, még egy pillanatra sem, hogy ne saját érdekeikkel, saját terveikkel és vágyaikkal foglalkozzanak. Bekanyarodok! Ellövöm! A többi nem az én gondom! Ott gebedjenek meg a többiek! És a többiek engedelmesen meggebednek. Dünk.
augusztus 21.
Felülről közelítettünk a Balatonhoz. Komáromnál délnek fordultunk, és Kisbérnél nyugatnak. Szerettük volna végre bejárni a Cseszneki várat, amelynek festői ormait eddig mindig csak a főútról láttunk. Nem volt egyszerű odatalálni. Ha én gondoznám a Cseszneki várat, ránéznék a térképre, és minden arrafelé ágazó út torkolatához kitennék egy útbaigazító táblát. Valahogy ebben az országban nem erősségünk az útbaigazítás. Ha a zenekarral keressük a Kultúrházat, általában rettenetes válaszokat szoktunk kapni a kérdezősködéskor. Néha már csak azt kérdezzük: tessék mondani, jól megyünk mi erre? Legtöbbször azt felelik, persze, csak menjenek. (Ami egyébként roppant mély filozófiai tartalmakat hordozó tanács. A magyar filozófus nép, csak nem tud róla.) A vár szép, de még szebb a környéke, a táj, amiben gyönyörködni lehet a bástyákról. Dimbek meg dombok.
Tovább mentünk Zirc felé, aztán Veszprém érintésével Füredre. Zánkán halat ebédeltünk. Hekket, ami tengeri hal, és a Balaton partján olyan, mint temetésen a "Száz forintnak ötven a fele". Bár semmilyen haláleset nem írja át a matematika szabályait, azért mégse stimmel. Megálltunk kedvenc gyönyörködő helyemen, Györökön. A magyar táj szépségét valaki tárogatózással gondolta kiemelni, úgyhogy menekültünk, mert Alcsi kutyánk elkezdett második szólamot keresni, ami pedig nincs, hiszen tudvalévőleg a magyar népdal egyszólamú. Dehát mit tudja ezt egy talált kutya?
Boglárra érve láttuk, itt nagy a felfordulás. Szüreti fesztivál. Egy rendőr úticélunk közvetlen közeléből jó messzire elirányított bennünket, amerre ráadásul álldogáló kocsisorok csillogtak a késő délutánban. Ahol csak rendőrrel, vagy szervezővel találkoztunk, elmondtuk, a Platán strand színpadát keressük, és mindenütt rossz irányba küldtek bennünket. Még a strand bejáratánál is. Hiába, nem megy ez a fránya útbaigazítás... Milyen érdekes lenne, ha egyszer valaki rendesen megszervezne egy fesztivált. Végigautóztatták velünk az egész zsúfolt strandot. Nincs szebb, mint őgyelgő tömegben autózni. Valaki belém is kötött, hogy ne használjam a murvával felszórt, gyalogosoknak szánt utat. Csúnyán káromkodott is, és verekedni akart. Nem foglalkoztam vele, mert egyrészt nem most akartam kipróbálni, sodor-e még a jobbegyenesem, másrészt késésben voltunk. A színpadon már nagyon várták a szintetizátoromat. Azért elgondolkodtam, vajon nem így van-e az egész ország? Hogy nem arra mérges, akire kéne. Ez esetben a szervezőkre kellett volna, és nem rám, de a pasason látszott, nem magyarázatra kíváncsi, hanem ütközni akar. Azzal, akit elé sodort a sorsa. A válaszom: de. Így van ezzel az egész ország.
Maga a koncert jól sikerült, bár tele volt bakival. Mindjárt az első, hogy előttünk két lány valamit reklámozott, aztán, amikor lejöttek a színpadról, az egyik azt mondta nekünk, most már ti jöttök, és, ja, bocsi, de véletlenül ráléptem valami pedálra. Bocsi. Így aztán Laárnak egy darabig nem szólt a gitárja. Azért mindent megoldottunk, mert régi, öreg profik vagyunk. Nem véletlenül akartunk kimenni Irakba, hogy az ott harcoló magyar alakulatokat felvidítsuk. (Ez még annak idején volt. Végül nem mehettünk.)
Hazafelé már egy suhanás volt Visegrád. A nap mérlege: egy zajos sikerű koncert és ötszáz kilométer.
Nem várok!
A modortalan kismalac beesik a mély gödörbe. Arra száll a jó tündér: várj, kismalac, hozok létrát! Mire a kismalac: nem várok!
Megállni lehessen! Várakozni legyen tilos! Egy villanásnyi tétovázás nélkül álldogáljunk! Vagy akár forduljunk vissza!
augusztus 20.
Szép az idő, ünnepel az ország. Egyesülnek a lelkek, lobognak a zászlók, száll a dal. A szónokok leporolták szóvirágaikat, és úgy tűzték a Nemzet hajába, hadd feleseljenek ott a csillogó napfénnyel. Bizakodás, erő, elszántság. Egy ütemre lép a láb. Végre kordonokat sem kellett állítani, ami arra a következtetésre ragad engem, hogy ezek szerint mindez tetszik azoknak az intelligencia-hiányos embereknek, akik eddig szétordítozták, szétkerepelték és leszerepelték ünnepeinket. De ennek most vége! Az intelligens fanyalgókra senki sem kíváncsi! Éljen az örökké tartó és megbonthatatlan Magyar Összefogás! Éljen pártunk és kormányunk! Éljen bölcs vezérünk! Kezdődhet a tűzijáték! Mi szeretünk a tűzzel játszani! Ezer éve emiatt kapunk folyton a fejünkre, de nem számít! Nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja. Hát én állok. Értetlenül, széttárt karral...
Amikor a repülő...
...találkozik egy lóval...
augusztus 19.
Ez már őszi napsütés. Csak világít. Ha akarom, még egy picit sütkérezhetek is, de fújkál egy kis szellő, és nincs meleg. A levelek lemondóan integetnek, és a hullomást fontolgatják. "S ily magasról porba hullni, mily keserves hullomás!", írja Vörösmarty a Csongor és Tündében. Gyerekkori emlékem a diafilm. Mesés virágok közé írták a szöveget, amit akkor még csak apukám tudott elolvasni, én nem. Nekem csak vonult bele egyenesen a lelkembe: "Jer, gyugodjál e karok közt, s hagyj nyugonnom karjaid közt. Háboríthatatlanul" Ez a tökkelütött szövegszerkesztő helyesírási program a felét aláhúzta. Hogy merészelte?!
Nagymaroson este negyed tíz után tűzijátékozni kezdtek. Szép. De már gyerekkoromban utáltam, amikor a bolti Mikulások hatodika előtt megjelentek az utcán. Mikulás dec. 6., tűzijáték aug. 20. Vagy ez is elolvad, és nemsokára az év bármely napján találkozhatunk majd fényvirágok füstje alatt baktató Mikulással?
augusztus 18.
Itt van nálunk unokaöcsém, Bujdos Attila, a kedvesével. És kinn ülünk a teraszon, beszélgetünk. És aztán tüzet rakok, és szalonnát sütünk. Kicsit sírok a füsttől, de a hagyma is pirul, a szalonna is, a kenyéren gyűlik a finom zsír. Bort iszunk hozzá. Aztán én elszaladok a kutyákkal esti sétára, és még a távolból is hallom Eszter nevetését. Azt hiszem, ez a boldogság.
Mások viszont azt terjesztik, 2012-ben eljön a világvége. Már átéltem egyszer ilyet. Akkor azt mondták, 1968-ban jön el. Emlékszem, engem nagyon érdekelt a dolog. Hogy mi lesz utána öt perccel. Még örültem is egy kicsit, hogy éppen ilyen jókor élek, amikor ilyen izgalmas pillanathoz érkezik a világ. A végéhez. Remek! Mások milyen sokan, milyen sokat életek, és semmi. Nekem jut a legizgalmasabb rész. Némi csalódással vettem tudomásul, amikor a világvége technikai okok miatt elmaradt. A megváltott jegyeket sem vették vissza, és nem voltak érvényesek egy másik előadásra. Így aztán erre a mostanira már nem veszek. Vagy beengednek ingyen, vagy nem is érdekel az egész. Ha mégis lesz világvége, hát megnézem. Aztán odaülök a zongorához, és írok róla egy dalt. Nem lesznek sokkal kevesebben kíváncsiak rá, mint arra, amit most írok.
Zamárdi Felső...
... alsó, király, ász.
Ez a honlapom.
Új könyvem megrendelhető:
itt és itt online.
Utolsó kommentek
- Égi házam ideki, Andy9: Ötletes! A vakolat színei és mintázata különösen tetszik :-) »
- szeptember 1., Bornai Tibor: Kedves Gerard, sajnálom, hogy így alakult. Igyekszem Pesthez közeli koncertet... »
- szeptember 1., gerard1969: Ja még:Megkértem direkt mint egy hülye gyerek irásban ,mert... »
- szeptember 1., gerard1969: Jaj Dráni!Hát engem meg sem lepne ha kiderülne ,hogy... »
- szeptember 1., Bornai Tibor: Igen, de nem kérsz érte pénzt, hogy nem látnak többé... »
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- Az összes »
Ezeket ajánlom
Laár András blogja
Teverina blogja
Lantos P. István blogja
Legtöbb komment
Linkek
- freeblog főoldal
- freeblog admin